MIT-professzor szerint a chatbotok gyengítik emberi kapcsolatainkat

A chatbot nem érez, mégis empatikusnak tűnik

Turkle az MIT News beszámolója szerint az Artificial Intimacy: Who We Become When We Talk to Machines című, a Little, Brown and Company gondozásában megjelent könyvében vizsgálja a chatbotok hatását az emberi élet különböző szakaszaiban. A szerző szerint a chatbot olyan számítógépes program, amely nagy mennyiségű betanító adat alapján megjósolja a beszélgetésben következő legvalószínűbb szöveget.

A professzor mégis azt tapasztalja, hogy az emberek gyakran valódi megértést és törődést tulajdonítanak ezeknek a rendszereknek. Egy Brian nevű, középkorú pénzügyi tanácsadó például egy női nevet adott a chatbotjának, majd azt kérdezte tőle, vajon volt párjának igaza volt-e, amikor érzelmileg elérhetetlennek nevezte őt.

„A chatbotok színlelt empátiát kínálnak”, mondta Turkle. Szerinte a gép úgy beszélhet szeretetről és megértésről, hogy közben nincs érzelmi tapasztalata, és nem törődik a felhasználóval.

A gyerekeknél a személyek és tárgyak határa is elmosódhat

Turkle szociológusként és klinikai pszichológusként régóta kutatja a technológia, a pszichológia és a személyes identitás kapcsolatát. Korábbi könyvei között szerepel a The Second Self, a Life on the Screen, az Alone Together és a Reclaiming Conversation.

Új kutatásában gyerekekkel is készített interjúkat. Az MIT News által ismertetett egyik esetben egy 8 éves gyerek ugyanazon a telefonon beszélt a nagyszüleivel és a ChatGPT-vel, és mindegyikhez úgy viszonyult, mint „dolgokhoz, amelyeket a telefonon érünk el”. Egy másik esetben egy fáradt, egyetemi hallgatóként tanuló anya esti mesékhez használt chatbotot, a lánya pedig úgy gondolta, hogy a rendszer „egyértelműen egy személy a telefonban”.

Turkle szerint a chatbotok állandó szórakoztató és társas jelenléte zavarhatja annak megtanulását, hogyan különböztessük meg az embereket az élettelen tárgyaktól. Úgy látja, a gyerekeknek az egyedüllétre is szükségük van, mert ez segíti a képzelet és a belső erőforrások fejlődését. A professzor a chatbotok gyerekek fejlődésére gyakorolt veszélyeit egzisztenciálisnak tartja.

A felnőttek is könnyen függővé válhatnak

A könyv olyan felnőtteket is bemutat, akik válás, elhidegülés vagy tanulmányi és munkahelyi nehézségek idején fordulnak chatbotokhoz. Turkle szerint a használat könnyen rendszeressé válik, miközben az érintettek kevésbé érdeklődnek az emberi kapcsolatok iránt, és kevésbé lesznek képesek azok fenntartására.

„Kapcsolati lényekként leépítjük a készségeinket”, mondta a professzor. Szerinte ez a személyes kapcsolatokra és a munkára egyaránt igaz lehet. A chatbotokkal létrehozott, elhunyt rokonokat utánzó avatárok használata pedig azt is megnehezítheti, hogy az emberek feldolgozzák a gyászt.

Turkle ugyanakkor azt is vizsgálja, miért vonzóak ezek a rendszerek. A könyv szerint a chatbotok mindig egyetértenek a felhasználóval, megerősítik őt, és teljes, osztatlan figyelmet kínálnak. Az emberek ezzel szemben kiszámíthatatlanok, követelőzők és hangulatváltozók lehetnek. A chatbot ezért sokak számára könnyebb kapcsolatnak tűnik.

A technológia egy meglévő hiányt is betölt

Turkle elismeri, hogy a chatbotok olyan helyzetekben is megjelennek, ahol kevés más segítség érhető el. Az Egyesült Államokban az általa idézett szövetségi kormányzati tanulmány szerint az emberek körülbelül fele fér hozzá mentális egészségügyi szolgáltatóhoz. A chatbotok így ezt a hiányt is részben betölthetik, bár a professzor szerint ennek súlyos ára lehet.

Turkle úgy látja, hogy a közösségi média korszaka már korábban is kevesebb személyes barátsághoz és találkozáshoz vezethetett. Szerinte most olyan technológia kínál megoldást, amely egy korábbi technológia által okozott problémára reagál.

A professzor szerint a kiút annak elfogadása, hogy az élet nem súrlódásmentes. Úgy véli, a nehézségek, a félelmek, a stressz és a feszültség kezelése az élet alapvető része, és az emberi kapcsolatokhoz szükséges képességek fejlődéséhez is hozzátartozik.