Sherry Turkle szerint a chatbotok gyengítik emberi kapcsolatainkat

A chatbot empátiát mutat, de nem érez

Turkle új könyve, az Artificial Intimacy: Who We Become When We Talk to Machines szeptember 29-én jelent meg a Little, Brown and Company gondozásában. A kötetben a szerző olyan embereket vizsgál, akik érzelmi támogatásra, tanácsra vagy egyszerű társaságra használják a chatbotokat.

Az MIT News által bemutatott egyik esetben egy Brian nevű, középkorú pénzügyi tanácsadó egy női nevet adott chatbotjának. Miután szakított vele egy nő, aki szerint érzelmileg elérhetetlen volt, Brian a géptől kérdezte meg, hogy valóban igaza lehetett-e a volt partnerének. Turkle szerint különös helyzet, amikor valaki egy érzelmek nélküli eszköztől kér választ arra, hogy visszatartja-e az érzelmeit.

Turkle úgy írja le a chatbotot, mint egy számítógépes programot, amely nagy mennyiségű adat alapján megjósolja a beszélgetésben következő, legvalószínűbb szöveget. Szerinte a rendszer empátiája csak eljátszott empátia. A chatbot figyelmesnek és megértőnek tűnhet, de nincs saját érdekeltsége a felhasználó sorsában.

A gyerekek és a felnőttek is sérülékenyek lehetnek

A szociológus és klinikai pszichológus végzettségű Turkle a könyvet az emberi élet különböző szakaszai köré építi. Gyerekekkel készített interjúi alapján szerinte egyre inkább elmosódik a határ a chatbotok, az emberek és más eszközök között.

Az MIT News egy 8 éves gyermeket is említ, aki ugyanazon a telefonon beszél a nagyszüleivel és a ChatGPT-vel, ezért mindannyiukat olyan dolgoknak tekinti, akiket a telefonon lehet elérni. Egy másik esetben egy anya szerint a lánya úgy gondolja, hogy a chatbot „egyértelműen egy személy a telefonban”. Turkle úgy véli, hogy ez megnehezítheti annak megtanulását, mi különbözteti meg az embereket az élettelen tárgyaktól.

A szerző szerint a gyerekek képzeletének és belső erőforrásainak fejlődéséhez az egyedüllét is szükséges. A chatbotok állandó szórakozást és figyelmet kínálhatnak, miközben Turkle szerint nem tanítják meg a bizalom, az önállóság vagy a kölcsönösség működését.

Felnőtteknél a könyv válás, elidegenedés, továbbtanulási döntések és munka kapcsán mutat be chatbothasználatot. Turkle szerint egyesek idővel kevésbé érdeklődnek az emberi interakció iránt, és a valódi kapcsolatok kezelésében is kevésbé gyakorlottá válhatnak. A szerző ezt a társas lényként és a munkában való „készségek leépítésének” nevezi.

A könnyebb út vonzereje

Turkle kritikája mellett azt is vizsgálja, miért fordulnak az emberek chatbotokhoz. A gépek mindig egyetértenek a felhasználóval, megerősítik őt, és teljes, megosztás nélküli figyelmet kínálnak. Ezzel szemben az emberek kiszámíthatatlanok, igényesek és hangulatváltozásokra hajlamosak.

A chatbotok olyan helyzetekben is vonzók lehetnek, amelyeket az emberek nehezen viselnek, például amikor randira kellene hívni valakit, részvétet kellene nyilvánítani vagy konfliktust kellene kezelni. Turkle szerint a technológia ilyenkor azt az utat ajánlja, amely kevésbé nehéz és kevésbé teszi sebezhetővé a felhasználót.

A forrás szerint az Egyesült Államokban a mentális egészségügyi szolgáltatások hiánya is hozzájárulhat a chatbotok használatához. Turkle által idézett szövetségi kormányzati tanulmány alapján az embereknek csak körülbelül a fele fér hozzá ilyen szolgáltatóhoz. A chatbotok így részben egy meglévő ellátási hiányt töltenek be, bár a szerző szerint ennek komoly kockázatai vannak.

Turkle szerint a társas élet súrlódásait nem kell eltüntetni

Turkle megoldásként azt sürgeti, hogy az emberek fogadják el a társas élet nehézségeit. Szerinte az élet minden szakaszához hozzátartozik a félelmekkel, stresszel, feszültséggel és konfliktusokkal való szembenézés. A nehézségek leküzdésének képessége szerinte az emberi fejlődés része.

A könyv fő állítása, hogy a chatbotok használata nemcsak arról szól, mire képes a technológia, hanem arról is, milyen emberekké válunk mellette. Turkle szerint ha a felhasználók rendszeresen a gépek megerősítését választják a valódi kapcsolatok kiszámíthatatlansága helyett, kevésbé gyakorolják a másik ember megértését, a nézőpontváltást és a közös problémamegoldást.

Az MIT News beszámolója szerint Turkle a közösségi média korábbi hatásait is ezzel a kérdéssel kapcsolja össze. Állítása szerint a technológia előbb csökkentette a személyes kapcsolatokat, majd chatbotokkal kínál enyhülést az így kialakult problémára. Könyve ezért arra figyelmeztet, hogy az emberi kapcsolatok hiányát nem feltétlenül lehet újabb technológiai kapcsolatokkal pótolni.